Drámajáték: eroltetett színházazás vagy hasznos segédeszköz?

Sokáig a hideg rázott a “most pedig képzeljük el, hogy fák vagyunk” kezdetű tréningfeladatok láttán, aminél csak az volt számomra a riasztóbb, amikor a nagyon tanult testjátékkal kommunikáló tréner az állát az öklére fektetve kérdezte hunyorítva áldozatát arról, hogy ha ő bútor lenne, akkor milyen bútor lenne? A drámajátékkal kapcsolatos attitűdöm lassan megváltozott.

A munkahelyünkön, a családunkban, de még önként választott közösségeinkben sincs sok lehetőségünk az érzelmeink kimutatására annak a veszélye nélkül, hogy valaki félreért vagy tolakodónak tart bennünket, esetleg azt érezteti velünk, hogy gyengék vagyunk, mert az adott helyzet érzelmeinkben is megérint bennünket. A magas szakmai színvonalon vezetett drámajáték segít az érzelmeink saját magunk számára való megfogalmazásában, valamint eszköz ahhoz, hogy érzelmeinket – egy védett közegben – kimutatva belső feszültségünk csökkenjen.

A drámajáték tehát erőltetett színházazás vagy hasznos segédeszköz? Egyik sem. Mindkettő. Miért kéne választani? És miért csak e két véglet között? Az biztos, hogy a szakmailag felelős csoportvezető feltétlenül magyarázatot fűz módszeréhez. Sokszor éppen a rövid, de jól megalapozott elméleti bevezetés hiánya vezet a módszer félreértéséhez, valamint a csoporttagok részéről tapasztalható teljesen jogos védekezésmódhoz, mely során vagy elhülyéskedik a helyzetet vagy hatalmas energiabefektetéssel fedik el a csoport többi tagja (és önmaguk) előtt valódi érzelmeiket. Noha a drámajáték lényege éppen az érzelmek ventilációja.

A pszichodráma módszer alapítója Jacob L. Moreno (1889-197) volt. A pszichodráma olyan önismereti módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul. Moreno kelet-európai zsidó származású, Bécsben tanult, Amerikába menekült pszichológus. Mindezt azért fontos tudni, mert e terület Monarchia-beli és kelet-európai szakemberei olyan megközelítést alkalmaztak a lelki jelenségek vizsgálatakor, melyek másutt a világon korábban nem voltak fellelhetők. A kisebbségi lét és a menekült státusz generálja a megszokottól eltérő látásmódot.

A pszichodráma megalkotására minden bizonnyal nagy hatással voltak a keleti filozófiák. E gyakorlat során a csoportvezető arra kéri a résztvevőket, hogy játsszák el egyik érzelmüket és egy rövid időre váljanak teljes mértékben “haraggá” vagy “sóvárgássá”; megközelítése azon alapszik, hogy amikor az ember elméjét harag tölti ki, akkor abban a pillanatban ő maga harag. Amikor egy filmet nézünk, akkor mi magunk is a főhős vagyunk – a művészi ábrázolás ezért is hat az érzelmeinkre.

A keleti filozófiák szinte mindegyike erre az egyhegyűségre hívják fel a figyelmünket: olyan nincsen, hogy dolgozom is a laptopon, meg játszom is a gyerekkel. Kipipálom ugyan mindkettőt, de igazán egyik sem vagyok.

Lehetek harag? Lehetek sóvárgás?

Igen. Amennyiben teljes mértékben a haragra mint bennem élő érzelemre irányítom a figyelmem fókuszát, s azt testtartásomban, arcjátékomban, hanghordozásomban, mozgásomban, legfőképpen pedig az elmémben megjelenítem, akkor abban a pillanatban magam vagyok a harag. Fizikusok napjainkban mind gyakrabban találnak analógiákat a kvantumfizika és a keleti filozófiák között. A kvantumfizika egyik alaptétele, hogy egy részecske egyetlen pillanatban a világegyetem bármely pontján tartózkodhat, legfeljebb nagyobb valószínűséggel van az orrunk hegyén például, mint a Hold egyik kráterének alján. Ugyanilyen jogon lehetünk egyszerre csésze kávé, egy Trabant kormánykereke vagy “harag”.

A témában feltétlen ajánlom Bagdy Emőke(2013): Pszichofitness. L’ HARMATTAN Kiadó, Budapest című könyvét. Az írás nem csak kiváló elméleti bevezetőt tartalmaz, de érzelmeink megismerése és a stressz csökkentése terén remek és könnyen elsajátítható gyakorlatokat is bemutat.

pszichofitness